Vikingek (2016) : 4. évad online filmnézés


  • Vikingek
loading...

“A csatát megnyerték, de a háborúnak sosem lesz vége.” – Hirdeti a History Channel nagyszerű történelmi drámája.
 2013. március 3-án indult útjára a Vikingek című sorozat, amelynek első évada mindössze kilenc epizódból állt.
Aki kicsit is jártas az egykori skandináv mitológiában, az már biztosan hallotta Ragnar Lodbrok nevét, aki pedig nem, az a sorozat nézése közben egy életre megjegyzi, hiszen a történet az ő legendája köré épül. Ragnar, Odin leszármazottjának véli magát, ugyanúgy, ahogy mások is annak tartották. Azt vette a fejébe, hogy leigázza egész Európát, de előtte mindenképpen meg akarta ismerni a nyugati világot is, ahol még soha senki nem járt, csak szóbeszédek terjengtek az ottani istenekről és kincsekről.  
Egy egyszerű farmerként ismerjük meg a történet elején, aki minden évben részt vesz a vikingek élelemszerző fosztogatásain, ám valami többre vágyik. Minden álma, hogy az unalomig kifosztott területek helyett nyugatra hajózzanak, ahol még soha viking nem járt, s ahol gazdag kincsek várnak a fosztogatókra. Kevesen hisznek benne, még kevesebben tartanak vele ezen az utazáson, amely során egy új típusú hosszúhajóval vágnak neki az ismeretlen vizeknek, míg végül elérik Anglia partjait. Ekkor találnak rá a Lindisfarne kolostorra Northumbria területén, amely a történelem szerint a Viking-kor kezdetét jelöli, s itt kezd érdekessé válni a sorozat története is, s ekkor teszi meg Ragnar Lodbrok az első lépést afelé, hogy az északi kultúra egyik leghíresebb alakja legyen. A History Channel pénzt és energiát nem kímélve mesterien alkotta meg a sorozat világát, annak minden apró rezdülésével. A végletekig kidolgozott harcjelenetek, vér és verejték, amelynek köszönhetően a néző is a csatatérre képzeli magát. Olyan apró részletekre is sikerült kitérni, mint a világ eredete a vikingek szerint, vagy pedig a különböző istenek szerepe, melyikhez miért imádkoznak. Ehhez még hozzátartozik a remek szereplőválogatás, ugyanis Travis Fimmel teljesen hihető Ragnar szerepében, elég, ha csak gúnyos mosolyra húzza a száját, máris tudjuk, hogy valami készülőben van. De nem csak a főszereplő körül hoztak jó döntést a készítők, hiszen a mellékszerepekben is parádés alakításokat láthatunk, elég csak megemlíteni a Gustaf Skarsgard által megformált Flokit, aki enyhe pszichopata hajlamokkal felvértezve riogatja a körülötte lévőket.
A Vikingek negyedszerre is visszatért, mi pedig tovább követhetjük Ragnar Lothbrok és családja harcát, ami tele van
árulással és háborúval, ahol barátokból lesznek ellenfelek, és ahol csak a hatalom számít.
Jó hír, hogy ez az évad sokkal hosszabb lesz, mint az eddigiek, (20 részes) ezt úgy oldják meg, hogy a 10. rész után
április közepétől jön egy szünet, majd kora ősztől folytatódik a sorozat! [Fordító: Szaki]


Amint lesz angol fordítás, kívételesen beküldök 1 db linket csatolt felirattal, de kérlek titeket, hogy ne küldjetek be angol linkeket!
Köszönöm szépen!


Felhasználói értékelés:

9,1 pont / 50 szavazatból
Szavazz te is erre a filmre:

  • Rendező(k):

    Ken Girotti
    Ciaran Donnelly
    Jeff Woolnough
    Kelly Makin
    Helen Shaver
  • Színészek:

    Travis Fimmel
    Clive Standen
    Gustaf Skarsgård
    Katheryn Winnick
    George Blagden
    Jessalyn Gilsig
    Maude Hirst
    Alyssa Sutherland
    Jefferson Hall
    Alexander Ludwig
    John Kavanagh
    Linus Roache
    Moe Dunford
    Edvin Endre
    Cormac Melia
    Gaia Weiss
    Cathal O'Hallin

loading...

Vikingek előzetes:

Vélemény írás:

Hozzászólásod írásánál, kérjük kövesd az alábbi alapszabályokat:
  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Regisztrálj be ingyenesen hogy véleményt írhass a filmekről!

Tagok véleményei:

sanyi31 képe
Hozzászólások: 3
Hely: romania marghita

0 0 sanyi31 ezt a véleményt írta 2017-02-23 07:24-kor:

a tibi reszei hol vanak ?



0 0

Babab2500 képe
Hozzászólások: 70
Hely: Budapest

2 0 Babab2500 ezt a véleményt írta 2017-02-05 19:06-kor:

Nagyon szépen köszönöm ezt az évadot is,rettentő izgalmas volt, már remegek a folytatásért!!!



2 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2115
Hely: Sydney

0 0 az a baj ezt a véleményt írta 2017-02-05 23:37-kor:

Én is! :D

0 0

GrofAndrasy képe
Hozzászólások: 1
Hely: Banbury England

0 0 GrofAndrasy ezt a véleményt írta 2017-01-22 05:38-kor:

Sziasztok. Szeretnem meg varni amig dvd-n ki jon a 4. evad is, es akkor gyujtemenyembe meg szeretenem vasarolni a diszdobozos kiaadast. Egy problemam van csak, hogy miert nem lehet megvasarolni Magyarorszagon. Az elozo evadokat sem talalom. Otlet valakinek hogy hol lehet megvenni majd a seriat? Ezer koszi. :D



0 0

Babab2500 képe
Hozzászólások: 70
Hely: Budapest

0 0 Babab2500 ezt a véleményt írta 2017-01-21 11:13-kor:

Húú, ez megint kemény rész volt 4/18 :O



0 0

barbijam1 képe
Hozzászólások: 22
Hely: Magyarország

1 0 barbijam1 ezt a véleményt írta 2017-01-09 13:28-kor:

Mikorra várható a következő évad? Köszönöm



1 0

szabi1979 képe
Hozzászólások: 691
Hely: Erdőkertes, Magyarország

3 0 szabi1979 ezt a véleményt írta 2017-01-09 15:27-kor:

Szia :)

2017- ben, de az IMDB nem ír pontos dátumot:

http://www.imdb.com/title/tt2306299/episodes?season=5&ref_=tt_eps_sn_5
Itt van bővebb info:

http://thescreen.hu/erdekes-infok-a-vikingek-uj-evadarol/
http://www.sorozatjunkie.hu/2016/03/17/vikings-es-az-5-evad/

3 0

P3dro képe
Hozzászólások: 5
Hely: Budapest

1 0 P3dro ezt a véleményt írta 2017-01-12 11:09-kor:

Hmm sziasztok!

Olvastam a második linkben szabi, köszi hogy beküldted őket, de ezt ha nem probléma beilleszteném egy kis részben: "A Vikingek 5.évadának a forgatási munkálatait a nyáron megkezdték, így az északiak világának regéje újabb 20 résszel bővül jövőre, ráadásul az impozáns színészgárda, Travis Fimmel, Clive Standen és Katherin Winnick mellé csatlakozott a szintén történelmi vonatkzású Tudorok sztárja, Jonathan Rhys-Myers." Akkor ez most azt jelenti hogy Ragnar viszatér az 5. évadban?

1 0

Tibi25 képe
Hozzászólások: 17
Hely:

0 0 Tibi25 ezt a véleményt írta 2017-01-04 06:37-kor:

Annak csak örülök,hogy valamennyire követik a történelmet.
Hogy ha ez a negyedik évad lesz Ragnar utolsó évadja,és belefognak egy utolsó évadba amelyben a fiai bosszút állnak,és ezzel le is zárják Ragnar történetét akkor felőlem oké a sorozat.

 



0 0

gaznyec01 képe
Hozzászólások: 1
Hely:

0 0 gaznyec01 ezt a véleményt írta 2017-01-01 13:51-kor:

A history hitelesen próbálja követni az eseményeket,és ez nemjó hír Ragnar szempontjából,ez az évad lesz számára az utolsó!:(



0 0

P3dro képe
Hozzászólások: 5
Hely: Budapest

0 0 P3dro ezt a véleményt írta 2017-01-01 23:58-kor:

Háát.. szerintem is igazad van, de ha ez így van akkor én nállam a sorozat elvan kaszálva.. És sajnos sok ember szerint is.

0 0

P3dro képe
Hozzászólások: 5
Hely: Budapest

0 0 P3dro ezt a véleményt írta 2016-12-31 03:52-kor:

Sziasztok!

Mit tudtok hogy Ragnar az szerepelni fog az 5. évadban vagy kilép? előre is köszönöm a választ!



0 0

Tibi25 képe
Hozzászólások: 17
Hely:

0 0 Tibi25 ezt a véleményt írta 2016-12-31 20:25-kor:

Én még csak most nézem a 4évad 10 részét,de ha egy kicsit is követik a történelmet akkor még vissza kellene térnie Angliába az utolsó portyáira....

0 0

P3dro képe
Hozzászólások: 5
Hely: Budapest

0 0 P3dro ezt a véleményt írta 2017-01-01 05:59-kor:

Háát akkor nézd végig nem akarom elmondani milesz, én kb a filmet azért is néztem meg Ragnar(Travis Fimmel) kibaszottul jól alakította, ha most ezzel elbasszák és nemfog viszatérni szerintem akkor én kaszát adok a sorozatnak.. sokan ezért nézték mert ő benne volt..

0 0

Tibi25 képe
Hozzászólások: 17
Hely:

0 0 Tibi25 ezt a véleményt írta 2016-12-27 07:59-kor:

Nekem továbbra is kedvenc sorozatom,de sokszor a sorozat rendezői tisztában lehetnének az erőviszonyokal.Mert 20-30 ember az nem egy sereg csak egy kisebb csapat.
Illetve gondolom Párizs már abban a korszakban is nagyobb volt mint pár bástya egy várfal,és a trónterem! (szeretnék azért többet látni belőle.Legalább egy pillanatra.
 



0 0

Lupastic képe
Hozzászólások: 17
Hely: Budapest

0 0 Lupastic ezt a véleményt írta 2016-12-15 20:45-kor:

Bocsánat a türelmetlenségemért, mikor lesz fent a 13. rész feliratozva? :3



0 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2115
Hely: Sydney

1 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-12-15 23:16-kor:

Ez mindig csakis Szaki mesteren múlik. Ma kb. délben kezdte el fordítani és nemrég lett kész.
Remélem, h az évad második felében ilyen gyors lesz, mint eddig, mert 1 napon belül elkészült mind3 résszel.

1 0

Babab2500 képe
Hozzászólások: 70
Hely: Budapest

2 0 Babab2500 ezt a véleményt írta 2016-12-02 23:39-kor:

A felirat mellett az a hang kisssé idegesítő plusz hallgatni a szinészeket :( Remélem a következő részekben ez nem lesz mert nem tul élvezhető így a film :(
A feltöltést amúgy köszönöm már nagyon vártam :)



2 0

szabi1979 képe
Hozzászólások: 691
Hely: Erdőkertes, Magyarország

2 0 szabi1979 ezt a véleményt írta 2016-12-01 21:51-kor:

A 11. részhez Hivatalos felirat csatolva.



2 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2115
Hely: Sydney

3 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-11-10 17:50-kor:

Magyar premier - VIASAT6: Dec.02 Vikingek (Vikings) 4. évad



3 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2115
Hely: Sydney

7 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-09-15 13:58-kor:

A Vikings 4. évad második fele NOV. 30-án fog kezdeni a History-n, és a sorozat átkerül ezzel szerdai napra.
--------------------------------------------------------------------------------
Nagyon messze van ez még sajnos... :(



7 0

SevenHorse képe
Hozzászólások: 25
Hely:

0 0 SevenHorse ezt a véleményt írta 2016-10-12 23:25-kor:

Hát ez nagyon szomorú , :(   Valahol mintha oktobert olvastam volna . :)

0 0

Mikael Hakim képe
Hozzászólások: 87
Hely:

1 0 Mikael Hakim ezt a véleményt írta 2016-10-13 08:58-kor:

A lényeg, hogy folytatódik! Tök mindegy mikor, csak menjünk tovább, mert sok feladatunk van viking barátainkkal együtt. :-)

1 0

nymphétamine88 képe
Hozzászólások: 1
Hely: Berlin Németország

0 0 nymphétamine88 ezt a véleményt írta 2016-05-28 13:50-kor:

Hello mikor lesz szinkronizálva a negyedik évad? Köszi a választ



0 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2115
Hely: Sydney

0 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-05-28 23:34-kor:

Szia!
Erre már válaszoltam februárban, ezért most bemásolom, amit akkor írtam, mert nincs friss infóm:
"Ha megtudom, akkor majd kiírom, de mivel két részletben megy le a sorozat a 20 rész miatt, ahogy fent írtam a tartalomban, így lehet, h a szinkronos részek is két fázisban, vagy később egyszerre mennek majd le. Ez most fogós kérdés, mert eddig ősszel adta le a Viasat mondhatni, maraton formában."

0 0

SevenHorse képe
Hozzászólások: 25
Hely:

0 0 SevenHorse ezt a véleményt írta 2016-05-14 19:34-kor:

Szia Lehet azt tudni mikor jőn a 4/11 elméletileg 20 részes a mostani idény. Valami olyat is olvastam hogy majd ha vége lesz az ocska Tronok harcának ??? Most mi az igaz lesz vagy nem ??? 
 Előre is köszi a választ.



0 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2115
Hely: Sydney

2 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-05-15 00:49-kor:

Nem tudok mást, csak amit beírtam a tartalomba :"Jó hír, hogy ez az évad sokkal hosszabb lesz, mint az eddigiek, (20 részes) ezt úgy oldják meg, hogy a 10. rész után április közepétől jön egy szünet, majd kora ősztől folytatódik a sorozat! [Fordító: Szaki]"
Amint megtudom, h pontosan mikor jön vissza, beírom kommentben ide, ahogy mindenhol szoktam.
A sorozatjunkieról szoktam tájékozódni, az a legbiztosabb hely.

2 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2115
Hely: Sydney

0 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-04-16 11:40-kor:

Szaki felirata megérkezett, le lehet cserélni ezt a hobbifordítást ! Köszönöm szépen!
Egy picit várhattál volna, hisz ennyi linken kár volt beküldeni, mindig gyorsan elkészül Szaki, igazán! 1-3 link, oké, de ennyi..., hogy azután cserélgethesd mindnél, szerintem túlzás. Mindegy, már csak 1 rész van vissza a szünetig!



0 0

Lupastic képe
Hozzászólások: 17
Hely: Budapest

3 0 Lupastic ezt a véleményt írta 2016-04-02 14:55-kor:

Most komolyan, 1 megosztón lehet csak nézni a következő részt, azt pedig adblocker használata mellett (amit manapság minden értelmes ember alap hogy benyom, a sok sz*rság között ami neten kering) nem lehet megnézni? ._.
Emberek, nemár..



3 0

Oktim képe
Hozzászólások: 7
Hely: Magyarország

1 0 Oktim ezt a véleményt írta 2016-04-02 17:40-kor:

Jobb egérgomb, link megnyitása új oldalon ;)

1 0

Lupastic képe
Hozzászólások: 17
Hely: Budapest

0 0 Lupastic ezt a véleményt írta 2016-04-03 03:13-kor:

Igazából az is 2 kattintás volt, amíg csak azon az oldalon offolva van, amíg lemegy a rész, de nem ez a lényeg. :D
Hanem hogy videómegosztós oldalon nem engedi hogy nézz valamit, amíg nem nyomod ki az adblockot, legalábbis én most láttam ilyet először.

0 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2115
Hely: Sydney

0 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-04-08 09:32-kor:

Ezt nem mi csináljuk, hanem az adf.ly találta fel, mert az emberek így az ABP mellett nem olvassák a hirdetéseiket és emiatt nem akarnak már velük hirdetni. Mindent megtesznek azért, h fennmaradjanak. Más oldalon is van adf.ly és ott is ezt csinálja. (Mint mindenre, erre is van egy kieg. plugin a google Chrome-ban.) Az olyan tárhelyek, amik nem hajlandóak lejátszani semmit ha be van kapcsolva az ABP szintén léteznek és mi nem tehetünk ellenük semmit. Emiatt ingyenesek.

Csak kíváncsi vagyik, ha elárulnád, melyik az az "1 megosztó" számodra?

0 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2115
Hely: Sydney

1 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-03-26 05:36-kor:

Sziasztok!
Az angol zászlós youwatch és az alatta lévő vidto link is kapott ideiglenes hobby feliratot, de amint megérkezik Szaki felirata, ezek el lesznek távolítva!
A youwatch és az exashare csatolt feliratát is, a hangerő gomb melletti szürke buborékra kattintással lehet előhívni, ekkor kék/zöld körvonalat kap a buborék és megjelenik a felirat. Azért írom, mert mostanában kiderült, h sokan közületek nem tudják, h hol a csatolt felirat e két tárhelyen és azt hiszik, h nincs! Kérlek titeket, h próbáljátok ki ezt, mielőtt hiányos linkként a kalapács ikon segítségével el akarnátok távolíttatni őket. Nagyon Köszi! :)

Ha bármi kifogás merül fel ezzel a gyors rajongói fordítással, pls írjátok le itt hsz-ben, vagy a kalapács segítségével írjátok meg, h.ha tűrhetetlenül rossz lenne. De, remélem, h kivételesen addig is jó "mankó" lesz ez, amíg megérkezik a profi felirat! Igyekszem itt lenni addigra! (Sajnos tegnap nagyon későn jött ki az angol felirat, még ilyen sem volt eddig. Szaki csak d.u. tudta elkezdeni a fordítást.)
Aki ki bírja várni Szakit, az egy HŐS! :)))) (Én tuti kivárom +1:)



1 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2115
Hely: Sydney

1 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-03-18 19:39-kor:

A TARTALOM ALÁ SZÉPEN BEÍRTAM EZT: "Amint lesz angol fordítás, kívételesen beküldök 1 db linket csatolt felirattal, de kérlek titeket, hogy ne küldjetek be angol linkeket! Köszönöm szépen!"

Annyira jó lenne, ha annál a 3-4 sorozatnál, ahol ezt teszem, megértenétek, h én beküldök 1 db angol/angol feliratos linket, -esetleg közben kicserélem ideiglenesen egy magyar hobbifordításra,- de Ti továbbra sem küldenétek be ilyen sima, felirat nélküli, KÉRETLEN (pl. most Oopenload.co) linkeket! Ha ezt a kérést nem bírjátok betartani, akkor azokhoz sem fogok tudni beküldeni a jövőben 1-1 linket, ahová eddig lehetett. (TWD, Vikingek, GOT, és majd a FTWD)
Köszönöm szépen a megértést és az odafigyelést azoknak a nevében, akik szeretnék még a magyar hivatalos fordítás előtt látni a részt angol felirattal!



1 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2115
Hely: Sydney

4 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-03-17 22:46-kor:

            Vikings 5. évad berendelve! (ami ugyancsak is 20 részes lesz) :)



4 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2115
Hely: Sydney

1 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-03-11 19:21-kor:

Sziasztok!
Erről írtam már sokszor sok helyen, de most megint leírom, -ami a SEGÍTSÉG menüben is olvasható- a vidto és pl a streamin sem  indul addig, amig meg nem látod a tetején a pillanatképet, de néha rosszalkodik a vidto és akkor a pill.képre tovább kell várni, mint 1 mp. A linket többen meg is tudták nézni mielőtt bekalapácsoltátok és most is működik. Mostanában gondok vannak a kedvenc vidtotokkal, legyetek türelmesek vele. :)



1 0

Babab2500 képe
Hozzászólások: 70
Hely: Budapest

1 0 Babab2500 ezt a véleményt írta 2016-03-02 20:17-kor:

Igeeen ,de nagyon vártam már :)
Köszönöm



1 0

Lilly13 képe
Hozzászólások: 13
Hely: budapest

1 0 Lilly13 ezt a véleményt írta 2016-02-29 12:19-kor:

köszi a feltöltést, már vártuk nagyon!



1 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2115
Hely: Sydney

2 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-02-27 12:19-kor:

Itt a 2. rész - szombat délelőtt van, tehát ez lesz a jövőben a "rend", ha Szaki is úgy akarja. :)

Aki szeretné gyorsan letölteni magának az égetett feliratos epizódot, annak ajánlok a userscloud-on kívül most egy vadi új tárhelyet, a neve KeeLoad (keeload.com)! Villámgyors és HD-t is lehet rátölteni. Nagyon szépen konvertál mindent ami nem mp4 (mkv, avi) igazán jó a minősége. Remélem, h nektek is tetszik és azt is, h kipróbáljátok. :) Teljesen ingyenes, olyan alapon műxik, mint az indavideó, (vagyis nem fizet :)  de mindenki láthatja külföldön is, segítő kiegészítő nélkül. Apropo, aki az indát külföldről szeretné nézni, az ezentúl már megteheti(!) csak olvassa el az új SEGÍTSÉG menüt. Linket és fényképes magyarázatot kaptok mindenhez. :) Jó mulatást!



2 0

bela6767 képe
Hozzászólások: 1
Hely: Karcag

0 0 bela6767 ezt a véleményt írta 2016-02-24 15:50-kor:

Köszönöm a feltöltést és a forditást!! Mikorra várhato a 2-dik rész?
 



0 0

LittleMonster33 képe
Hozzászólások: 1
Hely: Szlovákia

0 0 LittleMonster33 ezt a véleményt írta 2016-02-22 18:24-kor:

Tudom, hogy csak most jött ki (vééégre :):) ) de mikorra várható magyar nyelven? 

Előre is köszi a munkát :) 



0 0

hatdiszno képe
Hozzászólások: 305
Hely: Ukrajna,Kárpátalja,Csap.

4 1 hatdiszno ezt a véleményt írta 2016-02-24 12:32-kor:

Tudom,h ez csak az én véleményem,de eredeti nyelven sokkal jobb!A színészi gárda alakítása jobban átjön,mintha szinkronnal néznénk.De mint már fent elhangzott,ez csak az én véleményem!

4 1

az a baj képe
Hozzászólások: 2115
Hely: Sydney

0 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-02-24 19:25-kor:

Ha megtudom, akkor majd kiírom, de mivel két részletben megy le a sorozat a 20 rész miatt, ahogy fent írtam a tartalomban, így lehet, h a szinkronos részek is két fázisban, vagy később egyszerre mennek majd le. Ez most fogós kérdés, mert eddig ősszel adta le a Viasat mondhatni, maraton formában.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A friss részek péntekenként hajnalban érkeznek, plusz Szaki fordítása, amit nem lehet pontosan előre megmondani, h mikorra készül el, + talán 1-2 nap.

0 0

Dark Noir képe
Hozzászólások: 5
Hely: Magyarország

0 0 Dark Noir ezt a véleményt írta 2016-02-22 14:14-kor:

Köszi a feltöltést és a fordítást is



0 0

Bélus1952 képe
Hozzászólások: 283
Hely: Sydney Ausztrália

2 0 Bélus1952 ezt a véleményt írta 2016-02-20 20:26-kor:

Ez gyors volt! Thank you dear Mr. Szaki! :)



2 0

Bélus1952 képe
Hozzászólások: 283
Hely: Sydney Ausztrália

2 0 Bélus1952 ezt a véleményt írta 2016-02-20 20:37-kor:

Bocsánat, Bocsánat Természetesen neked is Kedves " az a baj" :)

2 0

hatdiszno képe
Hozzászólások: 305
Hely: Ukrajna,Kárpátalja,Csap.

1 1 hatdiszno ezt a véleményt írta 2016-02-20 13:14-kor:

Már nagyon vártam!Köszönöm a feltöltést!



1 1

Priya  képe
Hozzászólások: 95
Hely: Németország

1 0 Priya ezt a véleményt írta 2016-02-20 08:00-kor:

Na vééééééégre :)))))



1 0

Priya  képe
Hozzászólások: 95
Hely: Németország

0 1 Priya ezt a véleményt írta 2016-02-20 07:59-kor:

Na vééééééégre :)))))



0 1


Részletes Kereső


A funkció használatához be kell jelentkezned!

×