Guzmics Richárd


  • Guzmics Richárd
Becenév: Ricsi
Családi állapot: Egyedülálló
Kor: 30 éves
Foglalkozás: Labdarúgó
Születési név: Guzmics Richárd
Születési idő: 1987-04-16
Születési hely: Magyarország
Magasság: 190 cm
Eredeti hajszín: Barna
Szemszín: Barna
Csillagjegy: Bak
Szerkesztők: Judit33
Szerkesztés Kép feltöltés

Biográfia

Filmográfia

Diszkográfia

Szombathelyen született. Jelenleg a lengyel Wisła Kraków játékosa.
A helyi Haladásban kezdett el futballozni.[2] A klub akkor éppen a NB II-ben szerepelt, ahonnan a 2007-2008-as szezonban nyert bajnoki címet követően jutottak vissza az élvonalba. Újoncként mindjárt a harmadik helyet szerezték meg, ez pedig azt jelentette, hogy elindulhattak a következő évi Európa-liga selejtezőben. Guzmics 2014 szeptember 10-én igazolt a lengyel Wisła Krakówhoz, a szombathelyiek színeiben addig 247 bajnoki mérkőzést játszott le.
2012 november 14-én mutatkozott be a válogatottban a Norvégia ellen. 2013 szeptember 3-án, a románok elleni mérkőzés 2. percében utolsó emberként hatalmasat hibázott, gyakorlatilag gólpasszt adva Ciprian Maricának. Az eset után kikezdte a sajtó, illetve a szurkolók is, és a válogatottba sem hívták Egervári Sándor távozása után. Bernd Storck volt az, aki ismét a válogatott védelmében számított az akkor már a Wisła Krakówban légióskodó Guzmicsra, aki a védelem egyik legmegbízhatóbb tagja volt a selejtezők, majd a pótselejtezők folyamán. Részt vett a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságon, ahol a magyar válogatott mind a négy mérkőzésén pályára lépett.
NB II bajnok: 2007-2008
NB I bronzérmese: 2008-2009

https://hu.wikipedia.org/
 

Nincs

Nincs

Guzmics Richárd képekben


  • Guzmics Richárd kép 1

Írd le a véleményed erről a sztárról:

Hozzászólásod írásánál, kérjük kövesd az alábbi alapszabályokat:
  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Regisztrálj be ingyenesen hogy véleményt írhass a sztárról!

Vélemények Guzmics Richárd kapcsán:

Még nem volt vélemény írva erről a sztárról. Legyél az első aki véleményt ír!

Sztár Kereső


A funkció használatához be kell jelentkezned!

×